A biblia kánonja


Szerintem érdemes elolvasni!
A cikket egy fiatal tesó írta a gyülimből. Ksözönet Szabó Zoltánnak! áldás!

Letöltés
Kis szösszenet:

Bevezetés

Szeretettel köszöntök először is minden testvér az ÚR-ban, barátot, ismerőst és ismeretlent is, akihez eljut ez a néhány oldalas gondolatsor, amelyet hitvédelmi iratnak szánok. A fő ok amiért ezeket a gondolatokat leírom az, hogy nemrégiben jelent meg a Da Vinci kód című film, előtte pedig a könyv, és ez igen széles körben vált népszerűvé. Sajnos ez egy eszközé is lett a Gonosz kezében arra, hogy kevesebben higgyenek, és megpróbálja lejáratni a kereszténységet.
Az már régóta bevált recept bestseller írói körökben, hogy ha igazán népszerű művet akarunk, és ezáltal sok pénzt, akkor ne egy ismert területen végezzünk mélyebb kutatást (mert ez csak kevés embert érdekel), hanem jól ismert tényeket, történelmileg igazolt helyzeteket cáfoljunk meg, és ez a szenzáció meghozza a sikert, és ha nem is tudjuk elméleteinket alátámasztani, nem baj, tálaljuk a művet regényként, ugyanis regényirodalomban ez nem elvárt kritérium. Tudunk olyanokról, akik a holokausztot cáfolták, és adtak ki sikeres műveket, amelyek történelmileg nem voltak igazolhatóak, de sok más területen is akadtak ilyen könyvek Petőfi sírjától, Nostredamus jóslatain át sok témán keresztül. (Egyébként Isten az ilyen írói szándékokból is tud akár jót is kihozni. Megtörténhet, hogy az író mélyen beleássa magát a tényekbe, és a végén a tények győzik meg, új felismerésre jut, amely az életére nagy hatással lesz. Jó példa erre a Ben Húr című film alapjául szolgáló kutatás, melynek eredeti célja az volt, azt igazolja, hogy  Jézus nem élt.)
A fentieket nem ismerve a fő baj azonban az, hogy sokan a Da Vinci kód témáját feldolgozó könyvet tudományos munkának tekintik, és elfogadják állításait. Nekünk keresztényeknek viszont kötelességünk rámutatni az igazságra, felrántani a hamis vádakról a leplet, hiszen a hitünk alapját képező Bibliáról, elsősorban Újszövetségről van szó. Ezért itt fontos a hitvédelem, idegen szóval apologetika. Ez azt jelenti, hogy hitünk igazságait logikai úton, állításaink igazolásával, a tények, igazságok bemutatásain keresztül védjük meg a külső támadásoktól.
Ez egyébként egy biblikus dolog, hiszen számos bibliai példát is találunk rá. Például Jézust, amikor Belzebubbal hozzák kapcsolatba, ahelyett hogy isteni csodák és erők  megmutatásával hallgattatná el az ellenszegülőket  ( de ezzel nem a probléma gyökerét venné ki )  emberfeletti bölcsséggel válaszolja meg a vádat, és olyan példát hoz fel, amelyre nem felelhetnek meg. (Máté 12.24-26 ) Több Ige is bíztat rá, én most csak egyet emelnék ki:
„Mindig készen legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számon kér tőletek a bennetek lévő reménységről, szelídséggel és félelemmel”  Péter I. levele 3.15/r


Keresztyén Honlapok Toplistája
A weblapon található információk, grafikák, képek, fotók, cikkek, fórumbejegyzések közzétételéhez, másolásához a működtetők írásbeli beleegyezése szükséges!
|   Minden jog fenntartva © 2005-2006 hey.amigo.hu   |   design: Jony Art Studio   |